Zsolna (Žilina)

A város Szlovákia északnyugati részén, a Zsolnai-medence szélén, a Vág (Váh) folyó völgyében, a Kiszuca (Kysuca) és a Rajcsanka (Rajčianka) patakok találkozásánál fekszik. Szlovákia negyedik legnagyobb városa. A területet már az 5. századtól szláv népek lakták. Az első írásos említés a városról 1208-ból származik, amikor még Zsolna több szláv településből állt. A legnagyobb település valószínűleg a mai történelmi központ helyén helyezkedett el, melynek a mai Szentháromság templom is része volt. A település igazi fejlődésnek csak a tatárjárás után, 1300 körül indult, amikor a sziléziai német betelepülők új székhelyet kezdtek kiépíteni, melynek központjában a mai Mária tér állt. Mint várost először 1321-ben említik, majd a Trencsényi Csák Máté (Matúš Čák Trenčiansky) tulajdonába került. Halála után, 1321-től Zsolna mint szabad királyi város szerepelt. A várost a huszita seregek kétszer is felégették (1431, 1434) és a város egy időre hanyatlásnak indult. Az elkövetkező évszázadokban jelentős fejlődésnek indult a kézműipar, a kereskedelem és az oktatás. Ebben nagy szerepe volt a 19. század végén kiépült vasútvonalnak is. A második világháború után számos gyár és a vállalat, új iskola és kutatóintézet jött létre. Jelenleg Zsolna egy dinamikusan fejlődő város és a Felső-Vágmenti régióval (región Horné Považie) együtt kedvelt turisztikai célpont. Zsolna történelmi központját 1987-ben védett városrésszé nyilvánították. A város fő látnivalói közé tartozik a Mária tér közelében található a Szentháromság székesegyház, amely a város legrégebbi építészeti emléke, a Burián-toronnyal (Burianová veža), a 13 századi Szent István király-templom, a Zsolnatarnó (Trnové) városrészben található római katolikus Szent György-templom. A Vág és a Kiszuca folyók találkozásánál található a 13. században épült Budatini vár (Budatínsky hrad). Zsolna környékén is számos érdekesség található. Kedvelt turisztikai célpont a várostól 25 km-re fekvő Terchová település, melyben a híres betyárt, Juraj Jánošíkot bemutató tárlat tekinthető meg. Turócszentmárton (Martin) irányába található Sztrecsény vára (hrad Strečno) és mindössze 15 km-re Zsolnától délre helyezkedik el Rajecfürdő (Rajecké Teplice).

Kérem válasszon szálláshelyet  típus szerint!